Mit ünneplünk október 23-án, miért tört ki az 1956-os forradalom, miért haltak meg emberek Budapesten és Miskolcon – és hogyan kapcsolódik mindehhez Ónod? A 3551.hu történeti és helytörténeti visszatekintése egy olyan ónodi születésű ember emlékével, akinek életét harmincévesen szakította félbe a forradalom.
Október 23. Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe. 1956-ban ezen a napon kezdődött az a forradalom és szabadságharc, amelyben magyarok százezrei követeltek politikai szabadságot, nemzeti függetlenséget, szabadabb sajtót, valódi választásokat és a szovjet befolyás megszüntetését. Harminchárom évvel később, 1989. október 23-án ugyanezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot is. Október 23. ezért egyszerre hordozza magában egy levert forradalom emlékét és annak történelmi igazolását, hogy a szabadság iránti igényt évtizedekre el lehetett ugyan nyomni, végleg eltüntetni azonban nem lehetett.
Ahhoz, hogy értsük, miért tört ki 1956, vissza kell mennünk a második világháborút követő évekhez. Magyarország fokozatosan a Szovjetunió politikai érdekszférájába került, majd kiépült az egypárti kommunista diktatúra. A Rákosi Mátyás nevével összefonódó rendszer felszámolta a politikai pluralizmust, koncepciós pereket rendezett, embereket internáltak és telepítettek ki, az Államvédelmi Hatóság pedig a politikai megfélemlítés egyik legfontosabb eszközévé vált. Ehhez társult az erőltetett iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, a beszolgáltatási rendszer és az állandó politikai ellenőrzés. Az elégedetlenség tehát nem egyik napról a másikra keletkezett: 1956 őszére hosszú évek felhalmozódott társadalmi, gazdasági és politikai feszültsége robbant ki.
A forradalmat ugyanakkor félrevezető lenne egyetlen politikai ideológia lázadásaként bemutatni. Voltak benne reformkommunisták, munkások, egyetemisták, polgári demokraták, nemzeti gondolkodású emberek és olyanok is, akiknek nem volt kiforrott politikai programjuk, egyszerűen csak szabadabban akartak élni. A közös nevező a sztálinista diktatúra elutasítása, a szovjet csapatok kivonásának követelése és a magyar politikai önrendelkezés visszaszerzésének igénye volt. A budapesti műegyetemisták október 22-én megfogalmazott 16 pontja jól mutatja ezt: szabad választásokat, sajtó- és szólásszabadságot, a politikai perek felülvizsgálatát, Nagy Imre kormányra kerülését, valamint a Szovjetunióval fennálló kapcsolat egyenjogú alapokra helyezését követelték.
Október 23-án Budapesten eredetileg békés diáktüntetés kezdődött. A megmozduláshoz rövid idő alatt tízezrek csatlakoztak, a Bem-szobortól a Parlamentig hatalmas tömeg vonult. Este azonban a Magyar Rádió épületénél, ahol a tüntetők követeléseiket szerették volna beolvastatni, fegyveres összecsapás alakult ki. Ezzel a politikai demonstráció forradalommá vált. Fegyveres felkelőcsoportok szerveződtek, a magyar vezetés pedig szovjet katonai segítséget kért.
A következő napokban Budapesten utcai harcok dúltak. A legismertebb ellenállási pontok közé tartozott a Corvin köz és a Széna tér, de a forradalom nem korlátozódott a fővárosra. Munkástanácsok, nemzeti bizottságok és helyi forradalmi szervezetek jöttek létre országszerte. Október végére úgy tűnt, hogy a felkelés politikai értelemben is eredményeket érhet el. Nagy Imre tűzszünetet hirdetett, megkezdődött az ÁVH felszámolása, újraszerveződtek a pártok, és visszatért a többpártrendszer. November 1-jén Magyarország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépési szándékát is bejelentették.
A szabadság azonban csak néhány napig tűnt elérhetőnek. November 4-én hajnalban a szovjet hadsereg nagyszabású támadást indított Magyarország ellen. Budapestet és a vidéki ellenállási központokat szovjet páncélosok és katonai egységek támadták meg. A fegyveres ellenállást néhány nap alatt felszámolták, bár a munkástanácsok, sztrájkok és más politikai ellenállási formák még hetekig fennmaradtak.
Miért haltak meg ennyien?
Az 1956-os halottak története sem egyszerűsíthető le arra, hogy valamennyien fegyveres forradalmárok voltak. Sok fegyveres felkelő esett el a szovjet vagy magyar fegyveres egységekkel vívott harcokban, ugyanakkor nagyon sok civil is meghalt. Tüntetőkre több helyen sortüzet nyitottak, másokat az utcán ért lövedék, amikor éppen munkába mentek, hazafelé tartottak vagy egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen. Gyermekek és fiatalok is voltak az áldozatok között.
A történeti képhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a forradalom napjaiban a felkelők és a feldühödött tömeg oldaláról is történt halálos erőszak. Államvédelmi alkalmazottak, pártfunkcionáriusok és más személyek estek lincselések áldozatául. Ettől 1956 szabadságtörekvése nem válik kevésbé jelentőssé, de a történelmet akkor kezeljük tisztességesen, ha annak kényelmetlen részeit sem hagyjuk ki. Az 1956. október 23. és 1957 januárja közötti események következtében mintegy 2650 ember halt meg, és több mint 19 ezer sérültet láttak el.
Miskolcon már október 23. előtt megmozdult valami
Ónod szempontjából különösen fontos, hogy az ország egyik legerősebb vidéki forradalmi központja éppen Miskolc lett. A miskolci egyetemisták már október 22-én, vagyis a budapesti forradalom kitörése előtt megfogalmazták saját követeléseiket. A DIMÁVAG munkásai szintén politikai és gazdasági változásokat követeltek, majd létrehozták az ország egyik első üzemi munkástanácsát.
Október 25-én az Egyetemvárosban már több tízezres tömeg gyűlt össze. A forradalom miskolci történetének legsúlyosabb eseménye azonban másnap következett be. Október 26-án több ezer ember vonult a megyei rendőr-főkapitánysághoz, ahol politikai foglyok szabadon engedését követelték. A rendőrség és az államvédelmi erők tüzet nyitottak a tömegre. A történeti kutatások szerint tizenhatan meghaltak és legalább ötvenegyen megsebesültek.
Az áldozatok között volt a mindössze tizenhárom éves Misley Emese is. Egy iskolás gyermek, aki nem fegyveres harcosként veszítette életét. A miskolci sortűz után a városban elszabadultak az indulatok, és október 26-án, illetve 27-én további emberek váltak lincselések áldozatává. November 4-én pedig, amikor a szovjet csapatok Miskolcot is megszállták, az Egyetemvárosban kialakult fegyveres összecsapásban két egyetemista halt meg.
Miskolc története ezért jól mutatja 1956 összetettségét. Békés követelésekkel, egyetemisták és munkások önszerveződésével kezdődött, majd sortűzhöz, fegyveres ellenálláshoz és megtorló erőszakhoz vezetett. Mindez Ónodtól mindössze néhány tíz kilométerre zajlott.
És mi történt Ónodon?
Az eddig feltárt történeti és levéltári adatok alapján Ónod nem vált fegyveres harcok helyszínévé. Nem találtunk arra utaló bizonyítékot, hogy a településen sortűz vagy olyan fegyveres összecsapás történt volna, amely helyben halálos áldozatot követelt. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a forradalom eseményei ne érintették volna a falut. A vidéki települések többségén 1956 elsősorban politikai és közigazgatási átalakulást jelentett: helyi bizottságok és nemzetőrségek szerveződtek, megváltozott a korábbi hatalmi struktúra, és az emberek megpróbálták saját településükön fenntartani a rendet.
Az Ónodi Községi Tanács ebből az időszakból fennmaradt jegyzőkönyvei ma is kutathatók a Magyar Nemzeti Levéltárban, ezért Ónod 1956-os történetének részletes feltárása még korántsem tekinthető lezártnak. A jelenlegi kutatás azonban már egy olyan személy nevét felszínre hozta, aki Ónodot közvetlenül összeköti a forradalom halálos áldozataival.
Sütő Imre – egy ónodi élet, amely Budapesten ért véget
Sütő Imre 1926. május 16-án született Ónodon. Gépkocsivezetőként dolgozott, 1956-ra pedig már Budapesten, a XV. kerületi Szamos utcában élt. A forradalom második napján, október 24-én a VIII. kerületi József körút 55. szám közelében haslövés érte, amely az életét követelte. Mindössze harmincéves volt.
Ez önmagában elegendő ok arra, hogy Ónod október 23-i emlékezetében az ő neve is helyet kapjon. Egy országos történelmi esemény ugyanis mindig emberek egyéni történeteiből áll össze. Sütő Imre számára 1956 nem később megírt történelemkönyv volt, hanem az a valóság, amelyben életének utolsó napját megélte.
A forradalom után jött a megtorlás
November 4. után a forradalom fegyveres leverését hosszú megtorlás követte. Több tízezer ember ellen indult eljárás, mintegy huszonkétezer embert börtönbüntetésre ítéltek, ezreket pedig bírói ítélet nélkül internáltak. Több száz kivégzés történt, amelyek jelentős része közvetlenül az 1956-os szerepvállaláshoz kapcsolódott.
A legismertebb áldozatok között volt Nagy Imre miniszterelnök, akit 1958-ban titkos eljárás után halálra ítéltek és kivégeztek. Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklóst ugyancsak kivégezték. Nagy Imrét és társait csak évtizedekkel később, 1989-ben temethették újra nyilvánosan.
A forradalom leverése után közel kétszázezer magyar hagyta el az országot. Mások börtönbe kerültek, elvesztették állásukat, megfigyelték őket, vagy családtagjaik életére is kihatott egykori szerepvállalásuk. 1956 tehát nem ért véget november 4-én: következményei évtizedeken keresztül jelen voltak a magyar társadalomban.
Ezért ünnep október 23.
Október 23-án nem azt ünnepeljük, hogy emberek meghaltak, és nem magát a fegyveres harcot. Arra emlékezünk, hogy 1956-ban egy diktatúrában élő társadalom jelentős része nyíltan követelte a szabadságot, a politikai jogokat és Magyarország önállóságát. Az emberek nem egyetlen politikai program vagy ideológia mögé sorakoztak fel, hanem különböző világnézetekből érkezve találtak közös ügyet abban, hogy az ország jövőjéről ne egy idegen hatalom és egy egypárti diktatúra döntsön.
A forradalmat katonailag leverték, de az emléke megmaradt. Harminchárom évvel később éppen október 23-án kiáltották ki a Magyar Köztársaságot. Ez a történelmi összekapcsolódás adja az ünnep különös súlyát: ugyanazon a napon emlékezünk egy elveszített szabadságharcra és arra, hogy annak legfontosabb követelései végül mégis visszatértek a magyar közéletbe.
Ónod számára pedig ezen a napon egyetlen név különösen közel hozza mindezt. Sütő Imre 1926-ban itt született, és harminc évvel később Budapesten vesztette életét. Nem tudjuk pontosan, mi történt vele életének utolsó óráiban, de tudjuk, honnan indult. Ezért amikor október 23-án Magyarország 1956-os halottaira emlékezünk, Ónodon az ő nevét is érdemes kimondanunk.
Sütő Imre, 1926–1956. Ónod szülötte. Emlékét tisztelettel megőrizzük.
3551.hu – Ónod a hírek mögött
